A híres pillecukor kísérlet és egyéb érdekességek az önuralomról

A pszichológusok az élet „pozitív kimeneteleit” előre jelző személyes képességek elkülönítésekor következetesen két vonást találnak: az intelligenciát és az önkontrollt. Ebben a cikkben az utóbbiról olvashatsz.

Az önuralom egy rendkívül fontos jellemvonás. A következőkből megtudhatod, hogy csupán ennek a képességnek a birtoklása vagy hiánya meghatározhatja az élet alakulását. Az itt olvasható érdekes eredmények Roy F. Baumeister pszichológia professzor könyvéből származnak, melynek címe Akaraterő – A legnagyobb belső erő újrafelfedezése. (Nagyon ajánlott olvasmány!)

Minden rossznak gyökere?

A legtöbb személyes és társas problémának – a kényszeres költekezésnek és kölcsönkérésnek, az erőszakos kitöréseknek, az iskolai alulteljesítésnek, a munkahelyi halogatásnak, az alkohol- és drogabúzusnak, az egészségtelen étkezésnek, a testedzés hiányának, a krónikus szorongásnak és a robbanékony dühnek – az elégtelen önkontroll áll a hátterében. A gyenge önuralom összefüggésbe hozható a legtöbb személyes traumával, akár munkahelyi elbocsátásról, válásról vagy börtönbe kerülésről van szó.

Különleges képesség?

Ha megkérdezzük az embereket, hogy melyek a legfontosabb erényeik, gyakran fognak őszinteséget, kedvességet, humorérzéket, kreativitást, bátorságot tulajdonítani maguknak, de valamiért az önuralmat sosem szokták említeni. A kutatók világszerte több mint egymillió embert kérdeztek meg, és az önkontroll abszolút utolsóként futott be a vizsgált erények közül. A kérdőívben 12 „karakter-erény” szerepelt, és legkisebb valószínűséggel az önkontrollt ismerték fel magukban az emberek. Ezzel szemben, amikor hiányosságaikról kérdezték őket, az önkontroll hiánya szerepelt a lista legelején.

Gyakran úgy gondolunk az önuralomra, mint valami rendkívüli erőre, amelyet akkor mozgósítunk, amikor valamilyen vészhelyzettel kell megküzdenünk. A kutatások azonban nem ezt támasztják alá.

Baumeister és munkatársai több mint kétszáz nőből és férfiból álló csoportot vizsgáltak Németországban. A vizsgált személyek csipogókat viseltek, amelyek véletlenszerű időpontokban jelzést adtak, a nap során összesen hét alkalommal.  Amikor a csipogó megszólalt, az alanyoknak be kellett számolni arról, hogy éppen akkor vagy nem sokkal a jelzés előtt éreztek-e valamilyen vágyat. A vizsgálat során tízezernél is több beszámolót gyűjtöttek össze. Kiderült, hogy a vágy volt az általános, nem pedig a kivétel.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek ébren töltött óráiknak legalább ötödét a vágyaknak való ellenállással töltik. Ebben a tanulmányban az étkezés volt a leggyakrabban elutasított vágy, majd a pihenés és a szexuális vágyak következtek. Ugyancsak jellemző volt az internetezés vagy tévénézés kísértése.

Az emberek változatos stratégiákat használtak arra, hogy ellenálljanak a kísértésnek. A leggyakoribb a figyelemelterelés vagy valamilyen új tevékenységbe kezdés volt. Összességében a kísértések hatodának hódoltak be. Viszonylag jól elkerülték a szundikálást, a szexuális aktus létesítését és a költekezést, de csak alig adták fel az étkezést és az üdítőket. Amikor a tévézésnek vagy az internetezésnek próbáltak ellenállni, az esetek felében kudarcot vallottak.

A híres pillecukor kísérlet

Walter Mischel és csapata azt tanulmányozták, hogyan képesek a gyerekek ellenállni az azonnali jutalomnak. Kitaláltak egy módszert, amivel mindezt négyéves gyermekeknél tudják vizsgálni. Egyenként bevitték a gyerekeket egy szobába, megmutattak nekik egy pillacukrot, és mielőtt egyedül hagyták volna őket, tettek nekik egy ajánlatot: választhatnak, hogy vagy azonnal megeszik az egy szem pillecukrot, vagy késleltetik vágyuk kielégítését, és addig nem eszik meg, míg a kísérletvezető visszatér. Utóbbi esetben jutalmul kapnak még egy pillecukrot. Tehát egy pillecukor azonnal, vagy két pillecukor, de csak később (pontosan 15 percet kellett várniuk). A kísérletet azóta többen is elvégezték.

Itt meg is nézheted, mi történt:

 

Az eredeti kísérlet a 60-as években zajlott, majd sok évvel később újra  felkeresték a résztvevőket, akik azóta felnőtté cseperedtek. Azt találták, hogy akik a legnagyobb akaraterőt mutatták négyéves korukban, később a tanulásban is jobb eredményeket értek el. Azok a gyerekek, akik végig kitartottak, átlagosan 25%-kal több pontot értek el a felvételi tesztjeiken, mint azok, akik az első fél percben megadták magukat a kísértésnek.

A nagyobb akaraterejű gyerekek felnőve népszerűbbek lettek társaik és tanáraik körében. Magasabb volt a fizetésük. Alacsonyabb volt a testtömeg-indexük, azt sugallva, hogy kevésbé voltak hajlamosak a hízásra, mire középkorúak lettek. Kisebb valószínűséggel számoltak be droghasználati problémákról.

Ezek meglepő eredmények voltak, mert elég ritka, hogy bármilyen kora gyermekkori mérés statisztikailag szignifikáns előrejelzője legyen a felnőttkori viselkedésnek.

Az új-zélandi tanulmány

Ezt a tanulmányt 2010-ben publikálták. Az eddiginél jóval nagyobb és szélesebb körű adatgyűjtést végző, hosszú távú vizsgálatban egy nemzetközi kutatócsoport 1000 gyereket követett Új-Zélandon, születésüktől harmincéves korukig. Miután több módszer alkalmazásával meghatározták a gyerekek önkontrollját, később ezt az adatot összehasonlították a serdülő- és felnőttkorban mért eredmények rendkívül széles körével.

A magas önkontrollal rendelkező gyerekekből egészségesebb felnőttek lettek, beleértve az alacsonyabb arányú túlsúlyt, a kevesebb szexuális úton terjedő betegséget, sőt még a jobb fogakat is. Az alacsonyabb önuralommal rendelkező gyerekeknél később gyakoribbak voltak az alkohol- és drogproblémák, és szegényebb felnőttek váltak belőlük. Eléggé gyengén fizető állásokban dolgoztak, kevés pénzük volt a bankban, és kisebb valószínűséggel volt saját otthonuk, és nyugdíjra félretett pénzük. Emellett több gyereket neveltek egyszülős háztartásban, feltehetően azért, mert a hosszú távú kapcsolat fenntartása is önfegyelmet igényel.

A jobb önkontrollal rendelkező gyerekek sokkal nagyobb valószínűséggel kötöttek ki egy stabil házasságban, és együtt nevelték gyermekeiket. Végül, de nem utolsó sorban, az alacsonyabb önuralommal rendelkező személyek nagyobb valószínűséggel kerültek börtönbe. A legalacsonyabb önkontrollal rendelkezők több mint 40%-át ítélték el szabálysértésért vagy bűncselekményért. Nem meglepő, hogy ezen különbségek némelyike összefüggést mutatott az intelligenciával, a társadalmi osztállyal és a rasszal, de minden eredmény szignifikáns maradt az említett tényezők kontrollálása mellett is.

Egy második vizsgálatban ugyanezek a kutatók ugyanezekben a családokban felnőtt fiú- és lánytestvéreket hasonlítottak össze. Ismételten bebizonyosodott, hogy a gyermekkorban alacsonyabb önuralommal rendelkező testvér kevésbé boldogult felnőttkorában. Betegebbek, szegényebbek lettek, és nagyobb valószínűséggel voltak börtönviseltek.

 

Az eredmények nem is lehetnének világosabbak: az önuralom nélkülözhetetlen erősség, és a sikeres élet kulcsa.

Ha tetszett a cikk, oszd meg az ismerőseiddel!

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogad" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás