A mesterséges édesítőszerek megítélése a tudomány mai állása szerint – 5. rész

Cikk-sorozatunk korábbi részeiben bemutattam a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatos kutatások legfőbb pontjait. Szó volt róla, hogy a mesterséges édesítőszerek fogyasztása számos nagy epidemiológiai vizsgálat szerint pozitív összefüggésben áll a testtömeg növekedésével, valamint a metabolikus szindróma és kettes típusú cukorbetegség kialakulásának nagyobb rizikójával (lásd 1. rész). A 2,. 3., és 4. részben olyan mechanizmusokat mutattam be, melyek közrejátszhatnak a negatív következmények kialakulásában. Ha elolvastad ezeket a cikkeket, bizonyára felmerült benned, hogy ha a mesterséges édesítőszerek mégsem olyan hasznosak, mit érdemes helyettük fogyasztani. Az alábbiakban pontosan erről lesz szó.

Mivel édesítsünk?

Kell egyáltalán édesíteni?

Néhány száz évvel ezelőtt az emberiség egyáltalán nem fogyasztott hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket. Számukra az édességet elsősorban az érett gyümölcsök jelentették. Persze előfordulhatott, hogy sikerült megszerezniük egy méhkaptárt, amiből mézhez juthattak, de ez ritka ínyencségnek számított. Távoli őseink boldogan leélték az életüket kristálycukor és mesterséges édesítőszerek nélkül. Elméletileg tehát azt mondhatjuk, nem is kell édesíteni. Ha valami édesre vágysz, egyél inkább gyümölcsöt!

Azért ez nem túl reális…

Hacsak nem akarsz aszkéta életet élni, bizonyára fogsz még olyan ételeket vagy italokat fogyasztani, amiben van valamilyen édesítőszer. Ezzel nincs is semmi baj. Én sem vagyok aszkéta. Szerintem az evés egyik fontos funkciója az, hogy örömforrás. Én szeretek finom ételeket enni, és élvezni az ízeket – köztük az édes ízt is. Bár dietetikusként sokaknak segítek az egészséges étrend kialakításában, és magam is törekszem az egészséges táplálkozásra, úgy vélem, nincs szükség szélsőséges diétákra. Az én mottóm a következő:

VÁLTOZATOSSÁG, MÉRTÉKLETESSÉG, EGYENSÚLY!

Ami igazán fontos, az az, hogy jók legyenek az étkezési szokásaid. Gyakran elmondom a klienseimnek, hogy egy kevésbé egészséges élelmiszer elfogyasztásától még nem fog összedőlni a világ. Ha túlsúlyos vagy, az nem azért alakult ki, mert egyszer ettél egy szelet süteményt. Hosszú távú hatása annak van, amit újra és újra, napról napra, hétről hétre csinálsz. Nos, ezeket hívjuk szokásoknak. Ha egészségesen akarsz táplálkozni, arra kell törekedned, hogy egészséges táplálkozási szokásokat alakíts ki!

Édességfogyasztási szokások

Sajnos a legtöbb magyar embernek az a szokása, hogy sok édeset eszik és iszik. Az egyértelmű, hogy a magas cukorbevitel egyáltalán nem egészséges, és nagyon rossz szokás. Erről mindenképpen érdemes leszokni!

De mivel helyettesítsük?

Úgy vélem, az utóbbi években sokan váltottak át a cukorról mesterséges édesítőszerekre. A cikk-sorozat előző részeiben ismertetett okokból úgy vélem, ez sem egy jó szokás. A fiziológiai okokon kívül azért sem, mert ez fokozhatja az édesség dependenciát.

Mivel a mesterséges édesítőszerek gyakorlatilag cukor- és kalóriamentesek, elvileg bármennyit fogyaszthatsz belőlük anélkül, hogy megnövelnék a szénhidrát- és energiabeviteledet. Éppen ezért sokan szinte egész nap mesterséges édesítőszerekkel édesített italokat isznak, és így egész nap ingerlik az édes ízt érzékelő receptoraikat. Ráadásul ezek az édesítőszerek több százszor intenzívebb ízűek, mint a cukor. Így aztán nem csoda, hogy édesség-függőség alakul ki.

Használjunk inkább cukoralkoholt?

Mostanában nagyon népszerűek a cukoralkoholok, főleg a xilitol és az eritritol. Sokan ezeket használják a hagyományos kristálycukor helyettesítésére. De vajon ezek jobbak, mint a mesterséges édesítőszerek?

Mivel a cukoralkoholokkal kapcsolatban még kevés tudományos vizsgálat született, a válasz nem teljesen egyértelmű. Kétségtelenül vannak előnyeik a mesterséges édesítőszerekkel szemben, de ettől még nem biztos, hogy sokkal jobbak, és bárki számára ajánlható a fogyasztásukat. A tudomány mai állása szerint valószínűleg a cukoralkoholok fogyasztása jobb választás lehet, mint a mesterséges édesítőszereké (feltéve, ha nincs tőlük hasmenésed), de ennek megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

Egy szempont a döntéshez

Ha táplálkozási döntéseket kell meghozni, azt javaslom, használd a józan eszed! A természet adta élelmiszerek általában nagyon egészségesek. Minél jobban feldogozzuk és finomítjuk őket, általában annál többet veszítenek értékükből. Ha pedig valami nem a természetben nő, hanem egy laboratóriumban állítják elő, akkor felmerülhet a gyanú: biztos, hogy emberi fogyasztásra alkalmas?

Nos, volt már rá példa, hogy kiderült: nem. Emlékszel a hidrogénezett növényi zsírokra, amiket a margaringyártáshoz használtak? Ma már tudjuk, hogy ezek az ember alkotta transz zsírsavak nagyon káros hatással vannak az egészségre. Ha józan paraszti ésszel gondoltuk volna végig a dolgot, inkább valódi vajat használunk…

Úgy vélem, a mesterséges édesítőszerekkel is hasonló a helyzet. Korábban úgy tűnt, nagyszerű találmányok, de kezd bizonyossá válni, hogy ez nem így van. Lehet, hogy az járt jobban, aki nem váltotta le a cukrot?

Vagy együnk sztíviát?

A sztívia egy természetes eredetű édesítőszer, de el kell ismerni, hogy a boltok polcain található sztívia édesítőszer tabletta egy feldolgozott, finomított élelmiszer, csak úgy, mint a cukor. Bár egyes kultúrákban régóta használják, véleményem szerint nem szállhat versenybe a cukorral, mivel nagyon erős mellékíze van. Egészségügyi hatásait tekintve kevés a tudományos adat.

Gyakorlati tanácsok

A mesterséges édesítőszerek használatát nem javaslom. A cukoralkoholok valószínűleg jobb alternatívák, mint a mesterséges édesítőszerek, de hosszú távú hatásaik felderítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

Úgy vélem, táplálkozástudományi szempontból a legkedvezőbb édesítőszer a méz. Ez egy Isten adta természetes édesítőszer, aminek számos kedvező hatása van. Antioxidánsokat és vitaminokat tartalmaz, és bizonyítottan antimikrobliális hatású. Ha egészséges édesítőszert keresel, a méz nagyszerű választás lehet.

Ugyanakkor az egészséges táplálkozásnak nem szükséges teljesen cukormentesnek lennie. A cukor káros hatásai csak abban az esetben jelentkeznek, ha túl sokat fogyasztasz belőle. Úgy vélem, a mértékletes cukorfogyasztás nem káros az egészségre. Lényeg, hogy figyelj a mennyiségre! Ha ritkán és kis mennyiségben élsz vele, nem kell teljesen lemondanod a cukorról.

És ha cukorbeteg vagyok?

Ha cukorbeteg vagy, kétségtelen, hogy jobban oda kell figyelned a szénhidrátbevitelre (igaz ez bármely inzulinrezisztenciával járó állapotra). A mesterséges édesítőszerek fogyasztását ez esetben sem javasolnám. Talán a cukoralkoholokkal jobban jársz, de hosszú távon mindenképpen át kell hangolni az ízlésedet. Néha-néha beleférhet egy kis cukor vagy méz is, de csak nagyon limitált mennyiségben, és természetesen beleszámolva  a napi szénhidrátbevitelbe.

Hogyan szokjak le a mesterséges édesítőszerekről?

Végezetül hadd mutassak egy konkrét módszert, ami segíthet, ha szeretnél leszokni a mesterséges édesítőszerekről vagy a túlzott cukorfogyasztásról.

  1. Három hétig ne fogyassz se cukrot, se mézet, se cukoralkoholt, se mesterséges édesítőszereket!
  2. Ha édességre vágysz ez idő alatt, egyél gyümölcsöket!
  3. Ha letelt a három hét, vezesd vissza az étrendedbe a cukrot és a mézet, de csak kis mennyiségben használd őket!

Ezzel a módszerrel újrakalibrálhatod a szervezetedet. A cél az, hogy leszokja az intenzív édes ízekről, és megtanuld a természetes édes ízek élvezetét (gyümölcsök). A három hét valószínűleg nem lesz könnyű, de hidd el, megéri. A folyamat során az ízlelőbimbóid újra érzékennyé válnak a természetes édes ízekre, így a túlédesített ételek már nem is fognak ízleni.

Amikor visszavezeted az étrendedbe a cukor és a méz használatát, törekedj a mértékletességre! Legjobb, ha az édesség iránti vágyadat elsősorban gyümölcsökkel fedezed, hiszen ezekben rengeteg hasznos tápanyag van. Ha viszont kedvet kapsz egy kis finomsághoz, nyugodtan élj vele. A hosszú távú cél nem az aszkéta élet, hanem a kiegyensúlyozott, változatos, mértékletes étkezés. Ebbe pedig simán beleférhet néha egy szelet a nagymama legfinomabb almás pitéjéből. Csak ne felejtsd el alaposan kiélvezni! 😉

Mindezek mellett pedig törekedj arra, hogy minél több egészséges táplálkozási szokást alakíts ki, és ne feledkezz meg a rendszeres testmozgásról sem!

 

 

Ha szeretnél hasonló témájú cikkeket olvasni, kövesd a Fogyókúra DETOX Facebook oldalát!

Ha kellene egy kis segítség az egészséges szokások kialakításához, gyere el az Aurum Életműhelybe, és személyesen is segítek! További részletek

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogad" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás