Te milyen típusú evő vagy? 1. rész

Mindnyájunk táplálkozásának vannak jellemző sajátosságai, amiket hosszú évek alatt fejlesztettünk ki. Születésünk óta sokféle hatás ért minket, melyek hozzájárultak ahhoz, hogyan étkezünk most. Nagy szerepe van a szüleink nevelésének, a családunk szokásainak és a barátainknak is. Plusz ehhez még hozzájárulhat mindenféle innen-onnan összeszedett táplálkozástudományi információ, melyeket igaznak fogadtunk el, ezért igyekszünk ezt-azt kiiktatni vagy éppen hozzátenni az étrendünkhöz. (Itt megjegyezném, hogy ezért is nagyon fontos, hogy jól válogasd meg, milyen forrásokból szerzed ezeket az információkat!)

A következő cikkekben bemutatom a leggyakoribb evő típusokat. Ezúttal az Óvatos evőt.

Az Óvatos evő

Nagyon odafigyel, mit eszik. Rendkívül egészségtudatos. Kívülről úgy tűnik, ő az egészséges táplálkozás mintaképe. Alaposan megvizsgál minden falatot, amit a szájába vesz. Bevásárláskor elolvassa az összes élelmiszer címkéjét, hogy megállapítsa, mi az, amit biztonsággal elfogyaszthat. Ha étteremben étkezik, hosszasan kikérdezi a pincért, hogy megtudja, milyen összetevőket tartalmaz az adott étel, és pontosan hogyan is készül. Biztos akar lenni benne, hogy megfelel-e az adott étel a speciális kívánalmainak. Nagy figyelmet fordít a helyes adagnagyságokra, és gyakran túlságosan keveset eszik. Az ébren töltött óráinak jelentős részét az evéssel kapcsolatos gondolatok töltik ki. Megtervezi, mikor, mit és mennyit fog enni. Bár hivatalosan nem fogyókúrázik, de minden egészségtelen, zsíros vagy cukros falattól bűntudata van.

A probléma

Nincs azzal semmi baj, ha valaki figyelmet fordít az egészségére, és törekszik egészségesen táplálkozni. A probléma akkor van, ha ez túl nagy hangsúlyt kap az egyén életében. A helyes étkezés kerül az élete középpontjába, és amennyiben nem tud megfelelni az általa állított merev szabályoknak, azonnal negatív gondolatok és erős bűntudat lesz úrrá rajta.

Olvasd el a sorozat többi részét is!

Ez a kép jelképezi az általad beszúrt forrás kódot. A kép csupán a kód helyét jelzi, a kód által megjelenített elem méreteit és elrendezését nem, erre használd az előnézet gombot!

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogad" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás